Azzal szinte mindenki tisztában van, hogy egy márkaszalonból kiguruló, vadonatúj autó már az első megtett méter után jóval kevesebbet ér, évekkel később mégis sokaknak okozhat meglepetést, hogy a nemrég komoly összegért megvásárolt autójuk használtpiaci értéke csupán töredéke az eredeti vételárnak.
Júliusban is kevesebb autót helyeztek forgalomba Németországban, mint egy évvel korábban és az év eleje óta forgalomba helyezett autók száma is elmarad az előző évitől a szövetségi járműnyilvántartó hivatal, a Kraftfahrt-Bundesamt (KBA) szerdai jelentése szerint. Szám szerint csak a tisztán elektromos autók forgalomba helyezése emelkedett júliusban.
A korábbinál kedvezőtlenebbnek értékelték júliusban üzleti helyzetüket a német járműipari vállalatok a müncheni ifo gazdaságkutató intézet legfrissebb felmérésében.
Tudomásul kell vennünk, hogy vége a nullás hitelek korszakának, ennek ellenére a lehető legalacsonyabb árazással lesznek elérhetők már ezen a héten a Széchenyi Kártya Program MAX támogatott hitelei a 15% körüli, lassan már 20%-ot közelítő, változó piaci kamatokkal szemben – nyilatkozta a Portfolio-nak adott interjújában Krisán László, a programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.
Az MNB a keddi döntésével összhangban ma 10,75 százalékra emelte az egyhetes betéti tenderének kamatát. A lépéssel a jegybank valódi monetáris politikai eszközében, az irányadó kamatban is megtörtént a határozott, 100 bázispontos szigorítás.
Mai ülésén újra szigorított politikáján a monetáris tanács: a 100 bázispontos kamatemelés a várakozási sáv felső részén alakult, vagyis a Magyar Nemzeti Bank nem lassított. 15 órakor a jegybank a hagyományos rendnek megfelelően közzétette a kamatemelésről szóló indoklását, amelyből kiderül, hogy jegybank hazai inflációs képe az utóbbi egy hónapban romlott.
A Roland Berger friss tanulmánya szerint lendületben az elektromobilitás: 2021 második felében már 55 százalékkal több elektromos járművet adtak el világszerte, mint az azt megelőző hat hónapban. A töltőállomások száma szintén meredeken emelkedett, 58 százalékkal nőtt globálisan.