Az utóbbi két-három évben a közbeszéd szerves részévé váltak a globális értékláncok megszakadásáról és a kereskedelem akadozásáról szóló diskurzusok. Előbb a járvány okozta lezárások miatt akadozott a nemzetközi kereskedelem, majd az Ever Given hajó Szuezi-csatornában való elakadása, az idei évben pedig az orosz-ukrán konfliktus okozott hasonló ellátási problémákat szinte a világ minden táján.
A második negyedévben 6,5%-kal nőtt a magyar gazdaság az előző év azonos időszakához képest a KSH előzetes adatai alapján, amire az első negyedéves 8,2%-os bővülés után lassult a növekedés. A Portfolio által megkérdezett közgazdászok 6,1%-os bővülésre számítottak, így az adat pozitív meglepetést jelent.
Nem számít a félvezetők alkatrészellátási válságának közeli végére az Infineon müncheni chipgyártó vállalat vezérigazgatója Jochen Hanebeck a Süddeutsche Zeitungnak adott interjúban elmondottak alapján. Hiányra lehet számítani szerinte a jövőben a nagy teljesítményű félvezetők terén.
Megjelent a Magyar Lízingszövetség második negyedéves jelentése, amelyben a gyengén induló első negyedév után már reményteljesebb eredményekről számoltak be a hazai lízingpiac legjelentősebb szereplői. A finanszírozott összeg 420,2 milliárdot tett ki, amely a Covid-járvány óta először érte el és haladta meg a 2019-es szintet, illetve 20%-kal növekedett az előző év azonos időszakához képest.
Bár a magánszemélyek, a taxisok és a mezőgazdasági gépeket üzemeltetők még mindig a 480 forintos hatósági áron tankolhatnak, a Használtautó.hu elemzése szerint már az is jól láthatóan növelte a villanyautók keresletét, hogy a cégeknek bő 1 hete piaci áron kell tankolniuk.
2023 végéig lehet majd igénybe venni a törlesztési moratóriumot az agráriumban, hitelfelmondási moratóriumot is kapnak a gazdálkodók, az aszálykárokhoz pedig gyorsított biztosítói kifizetést ír elő a kormány. A július 31-ei bejelentés után esedékessé vált pénzügyi rendeletek az augusztus 8-ai Magyar Közlönyben meg is jelentek a szükséges formanyomtatványok tartalmával együtt.
1,5 százalékkal nőtt az ipari termelés júniusban, míg munkanaphatással megtisztítva a termelés a várakozásokat meghaladva 4,8 százalékkal növekedett, mivel júniusban kettővel kevesebb munkanap volt. Az első öt hónapban 5,1 százalékkal nőtt az ipari termelés.